Jövőt adunk

Nevetéssel a gyógyulásért: a B+N Referencia Zrt. a PIROS ORR Bohócdoktorok Alapítvány kiemelt támogatója lett

A B+N Referencia Zrt. 2025-ben kiemelt támogatóként segíti a PIROS ORR Bohócdoktorok Alapítvány munkáját, hogy minél több hazai kórházba eljuthasson a gyógyító nevetés. Az együttműködés célja, hogy a bohócdoktorok országszerte támogathassák a gyermekek lelki és mentális gyógyulását, ezzel is hozzájárulva a kórházi ellátás emberközpontúbbá tételéhez.

Restricted content

Vadnai Jonatán sporttörténelmet írt a Balaton partjáról indulva. A nemrégiben véget ért párizsi olimpián a tengerrel rendelkező országok sportolóinak is megmutatta: érdemes vele számolni. Tény, a jobbnál jobb eredmények eléréséhez egyértelműen a szél is kell, a sikereit mégsem a szél fújta össze! Tehetségét és a sportághoz tartozó családi kötődés előnyét alázatos munkával egészítette ki, hogy a legjobbak között lehessen. Bár még csak 26 éves, mégis 20 év tapasztalata van, ez idő alatt számtalan kemény, életveszélyes helyzetben edződött, és mint mondja: már nem fél semmitől. Persze, ha az egész világ nézi a versenyzését, akkor erősebben ver a szíve. Exkluzív interjú Vadnai Jonatánnal, aki negyedik helyen végzett az ILCA 7 (korábbi Laser) osztályban Marseille-ben, a párizsi olimpia vitorlás versenyein.

A B+N is csatlakozott a Jövőműhely programhoz

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága azért indított el tavaly, hogy segítse a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését. A programot a B+N HR Igazgatósága koordinálja, Molnár Nikolett a fiatalokat segítő CSR-programunk projektmenedzsere.

Restricted content

A közelmúltban Szlovéniát sújtó árvíz családok és vállalkozások életét írta újra. A B+N Referencia Zrt. a Bosch-csoport szlovén tagvállalatával összefogva segített a bajbajutottakon. A magyar központunkból a szlovén leányvállalatunk segítségével összesen 1,5 tonna fertőtlenítőszert és tisztítóberendezést küldtünk a helyszínre.